Rövid szálláshirdetés:


Hazánk egyetlen román nemzetiségi kétnyelvű gimnáziumának kollégiuma Gyulán a Líceum tér 2. szám alatt található néhány „kőhajításnyira” a történelmi nevezetességű vártól és a turistaparadicsomként ismert várfürdőtől.
Kollégiumunk bizánci stílusú kupolája és székely harangtoronyra emlékeztető épületegyüttese külső megjelenésében is impozáns.
Vendégházunkban öt darab két ágyas és öt három ágyas szoba várja egész évben a nálunk szállást keresőket. A magas színvonalú szolgáltatásért a kollégiumi szállásdíjaknál csak kicsivel magasabb árat kérünk  vendégeinktől. Az épület középpontjában helyezkedik el a 300 főt befogadni képes impozáns színházterem. A színházterem, az aula és az ebédlők össz. befogadóképessége vacsorával egybekötött rendezvények esetén meghaladja a 600 főt.
A fakupolával fedett kisebédlő reprezentatív célokat szolgál, méretéből következően a kisebb létszámú, meghittebb hangulatú szűkebb összejövetelek megrendezéséhez ideális. A nagy ebédlő - a mindennapi étkezések lebonyolításán túl – esetenként lakodalmak, ünnepi vacsorák és sok más étkezéssel egybekötött rendezvény közkedvelt helyszíne. Annál is inkább az, mivel rendelkezünk egy modern eszközökkel felszerelt konyhával is, amely megadott feltételekkel szintén kibérelhető.
A kollégium hálószobái négyágyasak, és két szobához tartozik egy közös vizesblokk, két mosdókagylóval, egy zuhanyzóval és egy WC-helyiséggel.
Mindkét szinten és a vendégházban is jól felszerelt teakonyha ad lehetőséget teafőzésére, kenyérpirításra, mikrosütő, villanyrezsó használatára stb. Internetezési lehetőséget is kínálunk. Jó időben a tágas udvar, a kézilabdapálya, és az udvari játszóeszközök biztosítják a testedzés lehetőségét, rossz időben az iskola torna- és kondicionáló terme szolgálja ezt a célt. Üdülővendégeink számára grillezési és bográcsozási lehetőséget is biztosítunk. A személyautók őrzéséről zárt parkolóban gondoskodunk.


A vendégszobák árai:3000Ft/fő/éj +  IFA
A kollégiumi szobák árai: 2500Ft/fő/éj + IFA


Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! Legyen Ön is a vendégünk!

 

A gyulai N. B. Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

A gyulai Nicolae Bălcescu Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium városépítészeti szempontból is különleges, impozáns épületben működik. A kéttannyelvű intézmény az általános és középfokú képzésen túl szállodai színtű kollégiumi elhelyezést biztosít, és a kulturális központ szerepét is betölti. Modern színházterme számos rendezvény színhelye. Családias jellegű iskolánkban nagy hangsúlyt fektetünk nemcsak az értelmi, hanem az érzelmi intelligencia fejlesztésére is.

 

Kollégiumunkról részletesebben:
Intézményünk csupán néhány „kőhajításnyira” található a történelmi nevezetességű vártól és a turistaparadicsomként ismert várfürdőtől.

Kollégiumunk mindössze 5 éve épült. A modern, esztétikájában is sokatmondó épület már külső építészeti elemeiben tükrözi a benne élők szellemiségét: bizánci stílusú kupolája és székely harangtoronyra emlékeztető épületegyüttese a különböző vallások, kultúrák és nemzetiségek békés egymás mellett élését jelképezik. A bejárati ajtó felett elhelyezett „Isten hozott” és „Bine aţi venit” táblák az intézményben dolgozók és tanulók mély vendégszeretetéről árulkodnak, melyről az öt év során számos látogatónk, üdülővendégünk is meggyőződhetett.

 

A bejárati ajtón túl tágas oszlopcsarnokba érünk, mely közlekedési funkcióján és esztétikai élményhatásán túl közösségi rendezvények színtere, festmény- és fotókiállítások gyakori helyszíne.

Ebből a térből közelíthető meg az iskolaépület, a vendégház, a színházterem valamint a kollégiumi ebédlők és az emeleti hálószobák.

Vendégházunkban öt darab két ágyas és öt három ágyas szoba várja egész évben a nálunk szállást keresőket. A magas színvonalú szolgáltatásért a kollégiumi szállásdíjaknál csak kicsivel magasabb árat kérünk  vendégeinktől.

 

Az épület középpontjában helyezkedik el a 300 főt befogadni képes impozáns színházterem.

Az elegáns színvilágú, klimatizált helyiség konferenciák, színházi előadások, koncertek, bálok és egyéb nagy rendezvények gyakori színtere. Itt rendezik meg minden évben az országos román bálat, a gimnázium szalagavató és alapítványi bálját, és számos jelentős országos, megyei illetve városi eseményt.

 

Nagyobb rendezvények esetén az aula is rendezvénytérré alakítható, alkalmassá tehető vacsorák szervírozására is. A színházterem, az aula és az ebédlők összes befogadóképessége vacsorával egybekötött rendezvények esetén meghaladja a 600 főt

A színházterem bal oldalán egy természetes megvilágítású széles folyóson keresztül - melyben szintén kiállításokat szervezünk tehetséges diákjaink és felnőtt alkotóművészek festményeiből és fotóiból - jutunk az ebédlőkbe.

A fakupolával fedett kisebédlő, méretéből következően, a kisebb létszámú, meghittebb hangulatú szűkebb összejövetelek megrendezéséhez ideális. Itt fogadjuk hivatalos vendégeinket, gyakoriak az író-olvasótalálkozók, felolvasóestek is. Ez az épület egyik legreprezentatívabb része.

 

Ablakaiból kitekintve tárul szemeink elé a díszudvar az oszlopcsarnokkal, mely nem mindennapi látványt nyújt. Éppen ezért nyaranként, jó időben közkedvelt rendezvénytér, kiváló díszlet-háttér mindenféle kulturális és egyéb műsorhoz. Diákjaink kedvelt pihenő, sétálóhelye.

A kisebédlőből a nagyebédlőbe közvetlen az átjárás, egységes térré is alakíthatók a köztük lévő ajtók levételével. A nagy ebédlő - a mindennapi étkezések lebonyolításán túl – esetenként lakodalmak, ünnepi vacsorák és sok más étkezéssel egybekötött rendezvény preferált helyszíne. Rendelkezünk egy modern eszközökkel felszerelt nagy kapacitású konyhával is, amely megadott feltételekkel szintén kibérelhető.

 

A kollégiumi hálószobákhoz és tanulótermekhez vezető lépcsőfeljárót az intézmény életéről készült archív képeket tartalmazó fotókiállítás díszíti. Az épületre jellemző széles folyósok, tágas közösségi terek itt is folytatódnak. Az aula a közös összejövetelek helyszíne, tévézési, videózási, DVD-zési lehetőséget is nyújt.

A hálószobák négyágyasak, és két szobához tartozik egy közös vizesblokk, két mosdókagylóval, egy zuhanyzóval és egy WC-helyiséggel.

A hálószobák előszobából nyílnak, ahol modern szekrényekben helyezhetik el személyes tárgyaikat a diákok és vendégeink, valamint itt található a hűtőszekrény is.  Mindkét szinten található egy jól felszerelt teakonyha, mely lehetőséget ad az otthonról hozott ételek melegítésére, teafőzésére, kenyérpirításra, mikrosütő használatára stb.

Ezekkel is azt szeretnénk elérni, hogy diákjainknak, valamint a vendégként ideérkezőknek ne kelljen nélkülözniük a házias ízeket, s minél teljesebb otthonélményt biztosíthassunk számukra.

Az első emeleten két tanulószoba található (konferenciák esetén szekcióülések színhelyéül szolgálnak. A nagyobbik szilenciumi teremben 15 internetkapcsolattal rendelkező számítógép került elhelyezésre, amelyek délelőttönként az iskolai oktatást, délutánonként pedig diákjaink  hasznos szabadidő-eltöltését szolgálják.
A második emeleten, a fiúk szintjén elhelyezésre került - pályázati forrásból - egy biliárdasztal is, amely szintén a szórakozási lehetőségek választékát bővíti, és így megóvja tanítványainkat a városi szórakozóhelyek ártalmaitól. Jól felszerelt rádióstúdiónk adásai minden helyiségben jól hallhatók, élvezhetők. Jó időben a tágas udvar, a kézilabdapálya (amely este megvilágítható), és az udvari játszóeszközök biztosítják a diákok mindennapi testedzésének lehetőségét, rossz időben az iskola torna- és kondicionáló terme szolgálja ezt a célt. Üdülővendégeink számára grillezési és bográcsozási lehetőséget is biztosítunk. A személyautók őrzéséről zárt parkolóban gondoskodunk. A bővebb tájékozódás érdekében, kérjük, keresse fel honlapunkat: a www.balcescu.sulinet.hu címen, vagy írjon e-mail-címünkre: titkarsag@balcescu.sulinet.hu

 

  Ez a Banner!